Japán szentfa

Díszes lombú télizöld cserje, mely egész évben különleges.

Ázsia Keleti részén őshonos.

Lombszíne napos helyen lesz a legélénkebb, de félárnyékba is ültethető. Keményebb teleken visszafagyhat.

Vízigénye átlagos.

Enyhén vagy közepesen savas, tápanyagban gazdag, laza talajban lesz a legszebb.

A japán szentfa a Borbolyafélék családjába tartozik, hasonlít rájuk. Formája a Mahóniára emlékeztet; a talajból több elágazás nélküli hajtás fejlődik. 2 méter magasra nőhet, szélessége akár 1,5 méter, metszéssel alakítható, fiatalítható.

Lombja különösen mutatós, változatos. Télen lombja az őszi-téli színekben pompázik; fényes piros, rózsaszín, bronz, narancs. Emellett fényes piros bogyói is rajta vannak, ezekből akár vágott virágot is készíthetünk. Tavasszal kihajtanak az új levelei, májusban nyílnak fehér virágai, közben a régi leveleket elhullajtja. Nyáron lombja zöld, lilás árnyalatokkal. Aztán ősszel újra bepirosodik. Ha télen -12 alá megy a hőmérséklet, szép leveleit már akkor elhullajtja, akár némi visszafagyás is előfordulhat.

Nem igényel különösebb törődést, de akkor igazán pompás, ha napos helyre, tápdús laza savanyú talajba ültetjük. A magas, idős példányok felkopaszodhatnak, ilyenkor metszeni már erősen ajánlott, akár egy teljes tarvágást is megejthetünk az évben bármikor (legjobb tél végén), ha alacsonyabb, üdébb, sűrű, kompakt, színváltós bokrot szeretnénk. Sövénynek is alkalmazható.

Boglárkavirágúak rendje
Borbolyafélék családja
Japán szentfa
Ranunculales
Berberidaceae
Nandina domestica